Pályafelújítás

Hogy javítsuk a FlashKart pálya tapadását és még jobb gokart élményt biztosítsunk Nektek, kipróbáltunk egy új felületkezelési eljárást!

Egy üzletközpont mélygarázsában rendszerint valamilyen műgyanta alapú padlófelületet szoktak kialakítani, ez számos előnnyel jár az üzletközpont üzemeltetője szempontjából; könnyen tisztítható, jól ellenáll sokféle kémiai és fizikai hatásnak, nagy kopásállóságú … stb.

Ami jó egy garázsban arra, hogy azon személygépkocsik parkoljanak, az nem feltétlenül a legjobb felület egy gokartpályának. Akik régóta követnek bennünket, azok tudják, hogy ebből nekünk is sok gondunk volt az elmúlt időben. Hiába próbáltunk ki számos lehetőséget, időröl-időre újból csúszóssá vált a felület a gokartok alatt.

A legideálisabb megoldás minden kétséget kizáróan a pálya nyomvonalának aszfaltozása volna, ez azonban utólag szinte kivitelezhetetlen feladatnak bizonyul. A probléma rögtön azzal kezdődik, hogy Magyarországon nagyon kevés olyan „finisher” (ez az úthenger műszaki elnevezése) létezik, amelyik egyáltalán lefér ilyen szűk helyre. A megvalósításban aztán az is gondot okoz, hogy nagyon nehéz a forró aszfaltot lejuttatni úgy, hogy az még ki ne hüljön és hengerelhető maradjon. Ehhez jön még aztán a helyszűke, hogy a nagy tehergépkocsik nehezen mozognak a belvárosban … stb.

A héten azonban kipróbáltunk egy merőben új megoldást, ami gyakorlatilag aszfalt szintű felületet eredményez. A kísérletet egyelőre két kisebb helyen végeztük csak el, a pálya tehát most eltérő felületű részekből áll, ami tud kisebb meglepetést okozni az eltérő felületű részek találkozásánál, de azon vagyunk, hogy mihamarabb az egész pályát ugyan olyan nagy tapadású felülettel lássuk el.

Reményeink szerint legkésőbb február második hetére a pálya teljes hosszában elkészül az új, nagy tapadású, aszfalt szerű felület és ezzel egy egészen új FlashKart élményt tudunk átnyújtani majd Nektek.

Vélemény, hozzászólás?